Violin iskola bankszámlaszáma

10102969-49957000-01000009

Belépés




Pályázati záró hír PDF Nyomtatás E-mail

Ökotábor, elsősegély, lovaglás, közlekedési ismeretek, nyelvi vetélkedő, és sok egyéb

Pályázati programok: Izgalmas és tartalmas volt az év második fele is

Sikerrel zárult az a pályázati időszak, amelynek során iskolánk tanulói számos tanterven kívüli programon, képzésen, táborban vehettek részt. Ezek forrását a Széchenyi 2020 program TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0147 kódjelű,„Innovatív iskolák fejlesztése, 2. ütem” című pályázatán nyertük el. Az október 31-ig tartó időszakban nemcsak a tanulók képességeinek fejlesztését tartottuk szem előtt, pedagógusaink is módszertani képzésben részesültek, hogy megismerjék a leghatékonyabb nevelési irányokat.  

Lezárult iskolánkban a Széchenyi 2020 program által támogatott rendezvénysorozat, amelynek célja az volt, hogy tanulóink olyan újszerű ismeretekhez, lehetőségekhez jussanak, amelyek által megmutathatják, miben tehetségesek, és fejleszthessék képességeiket. Úgy gondoljuk, hogy a művészeti oktatás mellett a mozgás, valamint a szemléletformálás – környezettudatosság, nyelvi képzés, közlekedés – is jelentősen hozzájárul a gyerekek fejlődéséhez. A 40.000.000 forintos, 100%-os pályázati támogatás révén olyan programokat szervezhettünk és olyan eszközöket szerezhettünk be, amire önerőből nem lett volna lehetősége sem az intézménynek, sem a képzésben résztvevők családjának.

A források egy részéből közösségi programokat szerveztünk, amelyeken nagy létszámú tanuló egyszerre vehetett részt, így ez hatékony formája volt a társadalmi életre nevelésnek. Az eseménysorozat 2015. május 1-én kezdődött és október 31-ig tartott. A közösségi programok egyik legnépszerűbb eleme az ökotábor volt, amelyen a résztvevők megismerkedhettek a fogyasztói társadalom és a technológia környezetre gyakorolt hatásával és hasznos ötleteket kaphattak arról, hogyan csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat. Bízunk benne, hogy a részt vevő gyerekek a szülőkhöz is eljuttatták az ismereteiket, így áttételesen a családi döntéshozók is részesültek némi „nevelésben”.

A gyerekeknek nagyon fontos a helyes közlekedés. Sajnos országszerte sok baleset származik a kicsik figyelmetlenségéből, így nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy felhívjuk a figyelmet, hogyan lehetnek a lehető legnagyobb biztonságban. A gyalogos és a kerékpáros közlekedés sajátosságaira külön figyelmet fordítottunk.

Nagy érdeklődés övezte az elsősegély-nyújtási ismereteket, aminek oktatását nem lehet elég korán elkezdeni. Egy balesetnél előfordulhat, hogy a tanulók segítségén múlik társuk testi épsége, sőt akár élete, hiszen nem mindig van felnőtt a közelben. Különösen igaz ez az iskolai szünetek idejére, így célszerű minél előbb megtudniuk és gyakorolniuk, mit kell tenniük vészhelyzetben.

A művészeti képzés mellett fontosnak tartjuk, hogy tanulóink fizikai állóképességét, kondícióját is javítsuk,hiszen a jó fizikum sok mindennek alapja. A pályázati forrás egy részét ezért iskolán kívüli mozgásos programok, sportversenyek, vetélkedők szervezésére fordítottuk. A fizikai aktivitások közül kiemelkedően népszerűek voltak a lovastáborok, telephelyenként összesen 16 alkalommal tartottunk foglalkozásokat. A táborokba mindenki eljuthatott, aki szeretett volna, sokan itt találkoztak először közelről lóval, de voltak olyanok is, akik már próbálták a lovaglást. Szinte minden gyerek azt mondta, hogy szeretné, ha folytatódna a lovasoktatás.

Európa közepén természetes, hogy a nyelvi képzésre is nagy figyelmet fordítottunk, több alkalommal tartottunk vetélkedőket, kvízeket, hogy gyarapítsuk a tanulók szókincsét, felkeltsük érdeklődésüket az idegen nyelvek tanulása iránt.

Nem kizárólag a gyerekek direkt képzésére jutott az elnyert forrásból. Pedagógusainkat is továbbképeztük, megismerték a legújabb módszereket a nevelésben, a konfliktuskezelésben. Végső soron, ezeknek az ismereteknek is a gyerekek veszik hasznát.

Bízunk benne, hogy a közeljövőben is lehetőségünk nyílik arra, hogy pályázati forrásból javítsuk a képzésünk színvonalát, és a tanulók további színes, érdekes és hasznos programokon vehessenek részt.  

 

Projet - 2015 - Pályázat

Innovatív tehetséggondozás a Violin Alapfokú Művészeti Iskolában

Akkreditált Kiváló Tehetségpont

Akkreditált Kiváló Tehetségpont

Iskolánk linkajánlója

Kiemelt weblapok:
Pyrgos
Görög Néptánc Együttes

Violin - Portál

Oldalainkat 7 vendég böngészi

ViolinMail - levelezőrendszer

ViolinMail

Hirdetés